December 9-én gyűltünk össze, hogy előre örüljünk és bizakodjunk: a fény idén is legyőzi a sötétséget.
Gráfel Eszter kollégista beszámolója:
December 9-én hét órától kollégiumi karácsonyi ünnepségen vettünk részt.
Az eseményt a lelkes csapat egyik fele készítette elő berendezéssel és díszítéssel, hangulatos karácsonyi térré változtatva a kollégium nappaliját. Voltak, akik az este ételellátmányáért voltak felelősek, ugyanis egy szintén lelkes csapat a konyhában szorgoskodott, hogy a közösség együtt vacsorázhasson. Ők különböző krémeket, süteményeket, teát és forralt bort készítettek.
Az este hangulatáért nem csupán a díszítő csoportnak mondhatunk köszönetet, hanem a kolis zenekarnak is, akik gyönyörű zenékkel varázsolták még bensőségesebbé az együtt töltött időt. Az együtt éneklés meghitt és vicces pillanatai jólesően töltötték meg a teret és a szívünket. A félévet záró szervezési témák után rendhagyó módon következett az angyalkázás, amikor is megleptük egymást, apró, ám szívből jövő ajándékokkal. Ezt követte a vacsora, amikor hangulatos beszélgetések mellett megkóstolhattuk a konyhában szorgoskodók munkájának gyümölcsét. Ezek után kis csoportokban játék következett. Különféle társas- és kártyajátékokkal telt az idő, egészen az este végéig. Összességében ez a program a karácsonyra hangolódás mellett alkalmat adott arra is, hogy kiszakadjunk a rohanó hétköznapokból és mint közösség is időt tudjunk együtt tölteni.