STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT SSND PÁLYÁJA ÉS PEDAGÓGIAI MUNKÁSSÁGA

Ivanics Andrea SSND

 

Stillmungusz M. Margit fontos szerepet töltött be Debrecen (nem csupán) katolikus leánygyermekeinek oktatásában, nevelésében, illetve a városban 1896 óta működő Svetits Intézet életében. Pedagógiai „varázsa” leginkább abban rejlett, hogy korának pedagógiai felfogásához képest meglehetősen újszerű volt nevelői hitvallása és gyakorlata. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy az alapvetően református városban több generáción keresztül is megőrződött a római katolikus apácaként oktató és nevelő Stillmungusz M. Margit – Margit néni -  emléke.

 

BEVEZETÉS

Stillmungusz Mária mind pedagógiai, mind iskolaszervezési, mind életvezetéssel kapcsolatos tanácsadói tevékenysége olyan hatású volt, amely őt nem csupán az iskolanővérek körében tette igen tisztelt és megbecsült rendtaggá, de városi, sőt országos hírű szakemberré emelte. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a kor rendi szokásaival ellentétben – Mária Margit, az SSND debreceni rendházából történő elhelyezése alkalmából, még a Tiszántuli Hirlap (sic!) is – Főnöknő változás a Svetits-intézetben címmel –  említést tett arról, hogy Stillmungusz Mária Margit 24 évnyi debreceni szolgálat után, elöljárói döntés alapján új szolgálati állomáshelyre került1.

Életének meghatározó kerete a SSND rendje, amelynek tagjaként küldetését betöltötte.

Az SSND (Scoolsisters of Notre Dame, illetve Arme Schulschwestern von Unseren Liebe Frau) katolikus tanítórend, női kongregáció 1833-ban alapult Bajorországban és 1858-ban települt meg Magyarországon, először Temesvárott.

A rend – az iskolanővérek - megtelepedésének egyetlen kritériuma az volt, hogy az adott egyházmegye, város, falu, község önként hívja az iskolanővéreket a nevelői szolgálatra: „Az iskolanővérek azt a munkateret vállalják el, (…) sőt csak oda mennek, ahová őket hívják, még ha kicsiny és szerény községek is azok.”2 Ez azt jelentette, hogy az SSND tagjai számára az alapítás helyétől számított „legtávolabbi kiterjeszkedés” is megengedett volt, azonban annak látszatát is kerülni akarták, hogy „valahová betolakodjunk, hogy a világ módjára magunknak újabb és jobb helyeket nyerjünk és házaink nagy számával, kiterjedt és fényes eredményeinkkel magunkat híressé tegyük.”3

Az SSND a mai napig – alapítójának elképzeléséhez híven – a nevelés-oktatás minden területén rugalmas, a kor új pedagógiai elképzelései és módszerei előtt nyitott, földrajzi tekintetben kifejezetten mozgékony kongregációként állt és áll a nevelés szolgálatában. A rugalmasság, nyitottság, készség a bárhol – földrajzi értelemben és nevelésügyi téren egyaránt – történő „szolgálatra,” a XIX. században szokatlan, a kor gondolkodásmódjához képest újszerű rendi felépítést4 és igen alapos, sokoldalú, a nevelők gyakorlati képzettségére is hangsúlyt fektető felkészülést kívánt a rendtagoktól. „Nem kapják-e meg a papok és az orvosok is a lehető legmagasabb kiképzést, hogy annál nagyobb készséggel menjenek szegények és gazdagok közé egyaránt, alaposan kikutassák a bajt (.) helyes felvilágosítást adjanak a tudatlanoknak? Misszionáriusnak is a legkiválóbb férfiakat választják. Árthatna-e hasonló viszonyok között az iskolanővéreknek, ami nekik javukra válik?”5

Az SSND alapítója, M. Theresia von Jesu számára a csanádi egyházmegyei püspöki meghíváson kívül ösztönző erő lehetett a Rend letelepítésére az, hogy mind Temesvárott, mind a vármegyében igen magas volt a német anyanyelvűek aránya, hiszen a török uralmat követően elsősorban német területekről érkező polgárokkal, telepesekkel igyekezett a kormányzat újraindítani az életet. Ugyanakkor a betelepített lakosság gyermekeinek, különösen a leányoknak iskolai oktatása nem volt széleskörűen biztosított és kellő mértékben színvonalas.

Az SSND temesvári megtelepedését követően sorra alapultak és bővültek a Rend magyarországi oktatási intézményei. Perjámoson 1860-tól voltak jelen az iskolanővérek, itt kisdedóvó, elemi és polgári leányiskolát és internátust működtettek. A lippai gyermekeket 1862-től nevelték a szerzetesek elemi és polgári leányiskolában, amelyhez internátus is tartozott. 1864-ben Versecen nyitottak elemi, polgári leányiskolát és női kézimunka-tanfolyamot. Oravicán szintén 1864-től voltak jelen az iskolanővérek – kisdedóvóban, elemi és polgári leányiskolában.

A rendalapító többször is meglátogatta a magyarországi rendházakat, ellenőrizte a szerzetesek munkakörülményeit, tárgyalt újabb alapítási lehetőségekről, felmérte az újonnan adódó szükségleteket. 1867. október 28-án írt levelében így összegzi a magyarországi helyzettel kapcsolatos tapasztalatait: „Hihetetlen, mennyire elhanyagoltak ott az emberek.” A rendtagok munkájáról, nevelési-oktatási módszerük elismertségéről – két évvel később, 1869. október 20-án – a következőket veti papírra: „Az iskolák zsúfolásig vannak gyermekekkel. A szülők szeretik a nővéreket, és nagyon hálásak nekik

Az SSND Bánátban végzett nevelői-oktatói munkájának elismeréseként 1872-ben, I. Ferenc József látogatást tett az Iskolanővérek temesvári (központi) házában.6 Majd 1894-ben az Iskolanővérek harmadik magyarországi, az önállóvá vált Magyar Tartomány első főnöknőjének, Litschgi M. Abundantia-nak77, a magyarországi nőnevelésben eltöltött 36 évnyi szolgálatáért, I. Ferenc József a koronás arany érdemkeresztet adományozta. Nem M. Abundantia volt az egyetlen kitüntetett iskolanővér. Müller M. Berchmana8 – szintén a magyarországi nevelésügyben végzett tevékenységéért – kapta meg I. Ferenc Józseftől a szolgálati kereszt arany fokozatát.

 

STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT ÉLETÚTJA

ELSŐ PERIÓDUS
PERJÁMOS ÉS TEMESVÁR

Stillmungusz Mária Margit életútja három nagy periódusra osztható: Életének első időszakát – 43 évet – kis részben Perjámoson, nagyobb részt Temesvárott töltötte. Életének erről a szakaszáról igen keveset tudunk. Életútjának második periódusa a Debrecenben töltött 24 év, melyet Rendjének egészen friss alapítású, M. Margit működése idején, éppen neki köszönhetően óriási jelentőségű intézetté formálódó iskolájában és rendházában töltött el. A harmadik szakasz igen rövid, mindössze hét év volt, melyek a battonyai rendház és iskola építésének bővítésével és azok életének szervezésével teltek el.

M. Margit 1856.9 február 28-án, a Torontál vármegyében lévő Perjámoson10 született. Édesapja Franz Stillemunges, édesanyja Susanne Geyer volt. Szüleinek tizenkét gyermeke közül öt fiú és hét lány volt. A perjámosi Római Katolikus Plébánia anyakönyvi bejegyzései szerint a testvérek közül kettő kisgyermek korában halt meg. A családon belüli névadás érdekessége, hogy két leánygyermeket is Barbara névre kereszteltek úgy, hogy az idősebb Barbara nem hunyt el.11 Az elsőként világra jött Barbara 1851. szeptember 29-én született, öt évvel később, a sorban hetedikként született gyermeknek szintén a Barbara nevet adták a szülők.

A család nevének írása – és ez az anyai ágra vonatkozó bejegyzésekre is igaz – nagyjából generációnként változott: Az édesapa, Franz Stillemunges 1822-ben, Perjámoson született, Franz Stilamunkes néven anyakönyvezték. Az apai nagyapa szintén perjámosi születésű volt, és Jakob Stillemunckes-ként jegyezték be. A dokumentumok tanúsága szerint az apai dédapa, Johann Stillemunckes a saar-vidéki Oberlinxweiler-ből érkezett. Ott is született, 1754-ben.

Az 1823-ban Perjámoson született, később, gyermekeinek születésekor Geyerként bejegyzett édesanyát Susanne Geigerként anyakönyvezték. Az 1789-ben, Perjámoson, 68 éves kora körül elhunyt anyai dédapa, Stefan Gei(g)er valószínűleg – akárcsak az apai dédapa – német nyelvterületről érkezett. Az anyai dédanya, Susanne vezetékneve, a dédszülők házasságkötésének időpontja és a tanúk neve ismeretlen, így feltételezhető, hogy már házaspárként érkeztek új hazájukba. M. Margit mind apai, mind anyai felmenői német földről érkező, római katolikus telepesek voltak, akik anyanyelvüket, szokásaikat új hazájukban, nemzedékeken keresztül is megtartották.

A történelmi Magyarország Bánát nevű területére a 18. században, állami ösztönzéssel és irányítással, 1723-tól több hullámban történt a német anyanyelvű svábság betelepítése. Az 1900. évi népszámlálás alapján Perjámos lakosainak száma 5339 fő volt. A település polgárainak túlnyomó része német anyanyelvű és római katolikus vallású volt.12

Perjámoson 1860. október 28-án nyitottak iskolát az SSND tagjai. Ez az intézmény volt az első vidéki, (nem temesvári) ún. fiókház a magyarországi területen. A Rend tagjait Kögl Károly perjámosi plébános hívta meg, hogy neveljék-oktassák a község gyermekeit. Azonban a település vezetésének és lakosainak lelkesedése nem volt osztatlan az iskolanővéreket illetően. Különösen a családapák körében merült fel a kétely: „Hogy tudnák nők nevelni ezeket a gyerekeket, mikor még a férfitanítók is alig tudják lekötni őket, hogyan fog majd gyenge női kéz boldogulni 100-150 gyerekkel.”13 Végül a plébános „csellel”14 bizonyította az Iskolanővérek alkalmasságát a perjámosi gyermekek nevelésére. A községben, 1860-ban még csak két elemi osztályt – közel 380 leánygyermeket – tanított két szerzetes,15 a város elöljárósága által, leányiskola javára átadott házban.16 Az alapítást követő két évtizedben tovább bővült az iskolanővéri intézmény: óvodával (kisgyermek-napközi), további elemi iskolai osztályokkal, internátussal, felső (polgári) leányiskolával. Az 1908-09-es tanévben a Perjámoson oktatott gyermekek száma – a környékről és távolabbról is érkező, bennlakó növendékekkel együtt – elérte a 856 főt, akik ekkor már 20 szerzetes irányításával folytatták tanulmányaikat. Említést kell tennünk arról is, hogy az alapítást követő öt évben több szerzetes is meghalt a perjámosi rendházban, részben a kimerítően sok munka, részben a rendkívül nagy szegénység következtében, ezért a rendi vezetés arra határozta el magát, amennyiben Perjámosról, a felnövekvő nemzedék köréből nem történik jelentkezés a Rendbe, a településen nem hoz létre nagy létszámú szerzetesi közösséget. Végül, közel negyven év alatt, az iskolanővéri nevelés-oktatás eredményeként, 47, a perjámosi iskolanővéri intézményben tanuló leány választotta a szerzetesi hivatást, közülük negyvenen az SSND rendjébe léptek be.

Stillmungusz Mária Margit négy éves volt, amikor iskolanővérek érkeztek Perjámosra. Nagy valószínűséggel elemi és talán felső leányiskolai tanulmányait is ezen a településen, az Iskolanővérek intézményében végezte. Ismernie kellett, valószínűleg napi kapcsolatban is volt Forster M. Demetriával, aki 47 éven át volt a perjámosi szerzetesi közösség elöljárója, az iskolanővéri intézmény bővítője, nevelési-oktatási színvonaláért felelős vezetője, és akiről – tanítványainak visszaemlékezéseiből – tudjuk, hogy igen nagy hatású, magával ragadó, karizmatikus egyéniség volt. Sajnos M. Margit életének erre az időszakára vonatkozóan semmilyen dokumentummal nem rendelkezünk.

1869. október 28-án, 13 évesen lépett be a Rendbe, majd 1876. augusztus 21-én vette fel a szerzetesi ruhát. 1878. augusztus 28-án tette le első fogadalmát, majd 32 évesen, 1888. augusztus 15-én örökfogadalmát. Stillmungusz M. Margit két leánytestvére is a szerzetesi hivatást választotta, szintén iskolanővérek lettek.  Az 1859-ben született Elise Stillmungusz17, később M. Clementine, 1873-ban lépett be a rendbe, 1896-ban tett örökfogadalmat, és az 1861-ben született Susanne Stillmungusz, szerzetesnevén M. Ludovika is a szerzetesi hivatást választotta.18

M. Margit Rendbe lépésével kapcsolatban kell megjegyeznünk, hogy Magyarország németajkú lakosságának szerzetesi hivatást választó leánygyermekei – az 1860-as években – azzal a kéréssel fordultak a Rend alapítójához, hogy az SSND müncheni, központi házába léphessenek be. M. Theresia von Jesu azonban a Temesvárott működő szerzetesi közösséghez „utasította” a magyarországi jelentkezőket.

M. Margit polgári iskolai tanári diplomát szerzett a Rend temesvári tanítóképzőjében, amely eleinte csak a Kongregáció tagjainak kiképzésére szolgált, idővel azonban világi növendékek is tanulhattak az intézményben. Tanulmányi befejezése után az Iskolanővérek temesvári intézetében működött 1899-ig. Ekkor rendi elöljárói az 1896-ban alapított debreceni Rendházba helyezték, és kinevezték a rendi közösség elöljárójává.

 

MÁSODIK PERIÓDUS
A DEBRECENI ÉVEK: STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT, AZ ELÖLJÁRÓ

Stillmungusz M. Margit debreceni működésének részleteiről egyrészt a debreceni Rendház Krónikájából, másrészt a Svetits Intézet fennmaradt évkönyveiből tájékozódhatunk.

M. Margit Debrecenbe történő helyezéséről a következő bejegyzést olvashatjuk az SSND debreceni rendházának Historia Domus-ában19: „ezidőtájt Magyarországon tartózkodó rendfőnöknő, Tisztelendő Glink Mária Hermanna, (.) M. Margit nővért, ki sok éven át a Temesvár-Józsefvárosi Tanítónőképző Intézetben, mint tanárnő áldásosan működött, helyezte át Debrecenbe. Az új főnöknő, ki mindenütt Margit néni néven ismeretes, október 7-én érkezett meg, magával hozva sok év bölcs tapasztalatát, kiváló organizáló képességet, igaz ügybuzgóságot és lelkesedést, kellékek, melyek az iskolaév folyamán eszközölt személyi változás dacára biztosítják az intézet előrehaladását, jövőjét. Az intézetben jórészt régi tanítványaira talált a nővérekben.”20

M. Margit Debrecenbe történő áthelyezésének első pillanatától a Svetitsből történő elhelyezéséig – 24 éven át – példamutatóan képviselte Rendjének szerzetesi élettel, neveléssel, oktatással, intézményvezetéssel kapcsolatos elveit.

Az ún. házfőnökök (rendházak elöljáróinak) tevékenységi és hatáskörét, kötelességeit, az adott rendházhoz tartozó nevelési intézménnyel kapcsolatos felelősségük mértékét egyértelműen meghatározta az SSND Szabálya. Bár az elöljárókat kötelezték a Konstitúcióban lefektetett előírások, ugyanakkor a Szabály lehetővé tette, hogy a házfőnök – konkrét esetekben, kellő körültekintéssel – szabadon, lelkiismerete szerint, az érintettekkel szembeni tapintattal, megértéssel, a körülmények figyelembe vételével járjon el, oldjon meg helyzeteket. „A rendház főnöknője, mint az iskolafenntartó képviselője közvetlen felettes hatósága az iskola tanári karának és (…) személyzetének. Joga és kötelessége azon őrködni, hogy az iskola nevelői és oktatói munkássága a rendi szabályok és konstitúciók szellemében, a miniszteri Szervezet és Rendtartás (.) megtartásával folyjon.”21 A házfőnök joga volt a rendházhoz tartozó nevelő-oktató intézmény igazgatójának kinevezését a püspöki főhatóság elé terjeszteni, ő határozta meg a szükséges tanári és személyzeti létszámot, ő alkalmazta és nevezte ki – a paptanárok kivételével – az egyes tárgyak oktatóit. Feladatai közé tartozott a tandíj, valamint a tanári kar fizetésének megállapítása és annak folyósítása. Az oktatási intézmény vagyonának kezeléséért is ő felelős. Átvette az intézmény címére érkezett hivatalos és nem hivatalos leveleket, pénz-és egyéb küldeményeket, ő gondoskodott az intézmény anyagi ügyeire vonatkozó levelezésről. A rendház elöljárójának kötelessége volt az oktatási intézmény könyvtárának, szertárának bővítése, fejlesztése, az internátus vezetése és felügyelete. Joga volt tanítási órákat látogatni, a tantestületi értekezleteken – tanácskozási joggal – részt venni. Szintén jogai közé tartozott a tanulmányi ügyekkel kapcsolatos levelezés megismerése. Az intézmény igazgatójával együtt döntött az internátusba történő felvételről.

Amint látjuk, a házfőnök meghatározó szerepet játszott a rendházához tartozó oktatási intézmény szellemi és lelki életének alakításában, ennek megfelelően meglehetősen kiterjedt kapcsolati körrel kellett rendelkeznie.

Nem volt ez másképp M. Margit esetében sem, aki kellő tapasztalattal, 43 évesen kezdte meg házfőnöki szolgálatát a debreceni Svetits Intézetben. Abban az iskolában, amelyről 1900-ban, A megdicsért leánynevelő intézet címmel a következő hírt közölte a Debreczen-Nagyváradi Értesítő: „Gerevich Emil miniszteri biztos tartott vizsgálatot,(.) kijelentette: Azért jött, hogy hibákat keresse, és amire hosszas évek teljesített vizsgálatai során más helyeken nem volt eset, Debrecenben bekövetkezett. Még csak kifogásolni valót sem talált. Ellenkezőleg! El van ragadtatva (.). Az intézetben uralkodó hazafias szellem, vallásos érzület, más felekezetbeliekkel a legrokonszenvesebb testvéri szeretet, a növendékek helyes és pedagógiai szempontból magas nívón álló kiképzése mélyen meglepte.”22 Az ellenőr meglepődésén nem kell csodálkoznunk, hiszen ebben az időszakban súlyos támadás érte – különösen helyi, politikai körökben – nem csupán az alakuló, egyre bővülő Svetits Intézetet – de magát a Rendet, az iskolanővéri nevelést is. Solti Klára a Debreczen című lap 1900. június 28-i számában – némi tájékozatlanságról tanúságot téve és a tényeknek ellentmondóan – arról írt, hogy komoly gond támadt a tanítók elhelyezkedésével kapcsolatban: a tanítónők „túltengenek,” és a baj okát Solti Klára az apácák által vezetett „fogyatékos” iskolákban vélte megtalálni. A cikk írója szerint a „külföldről importált” apácák képző intézményeiben a „tanítás vajmi csekély mederben folyik, mert az apáczák a külső eredmény fitogtatására fektetik a hangsulyt. Ami nem is lehet másképen, ha elgondoljuk, hogy az apáczák iskoláiban az imádság és a hittan több időt vesz igénybe, semhogy a többi tantárgyakban más leányiskolák és nőképző intézetekkel versenyezhetnének. azokban a hivatalosan előírt tantervet sehol sem tartják meg egészen és pontosan.”

M. Margit a helyi rendi közösség vezetése mellett 1918-ig tanárként is működött. 1919-től azonban a megnövekedett vezetői teendői miatt órát tartó tanárként már nem vett részt az intézeti munkában,23 azonban nagyhatású nevelőként – egészen Debrecenből történő távozásának utolsó pillanatáig – meghatározó szerepet töltött be az Intézet mindennapi életében. A Svetits Intézet 1900-1901. iskolai évről szóló évkönyv tanúsága szerint M. Margit „a nyelv és történelmi szakcsoportból képesített ok. polg. isk. tanítónő, a képzőintézet I. osztályában a testtant, a III. osztályban a módszertant, történelmet, alkotmányt tanítja, és vezeti a gyakorló tanítást, a IV.-ben tanítja a magyar nyelvet, (.) a IV. tanítőképzői tanfolyam osztályfőnöke.” 24 Mint a Rend Magyar Tartományának központjában képződő és jelentős pedagógiai gyakorlatot szerzett nevelő a „közhasznú ismeretek tanítási módszerének”25 átadásával segítette a Svetits Intézetben tanítónőnek készülő növendékeket. Ezen ismeretek alapján „hetenként kétszer gyakorlati tanításokat”26 is végeztek a tanítójelöltek. Az 1909-1910. iskolai évben M. Margit az előbbieken kívül neveléstörténetet, népoktatásügy szervezetét, a női kereskedelmi tanfolyamon kereskedelmi földrajz és áruismeretet is tanított, és már nem volt osztályfőnök.27 Az 1911-1912. iskolai évben gazdaságtant is tanított,28 majd az 1912-1913. tanévben az általa addig oktatott tárgyak köre a gazdasági gyakorlatokkal bővült,29 miközben más, korábban tanított tárgyakat már nem oktatott. Nem tudjuk pontosan, változott-e M. Margit oktatói működésének köre az 1913-1914. iskolai év és az 1918-1919. tanév közötti időszakban,30 azonban elöljárói feladatairól részletes tudósítást olvashatunk a debreceni Rendház Krónikájában és Mellau Márton31 visszaemlékezéseiben is. Elöljárói teendőinek tekintélyes része természetesen elválaszthatatlan volt a Svetits Intézettől. Többek között részt vett tanítóképesítő vizsgálatokon. Jelen volt a tanulmányi munkát, törvényességet vizsgáló minisztériumi és egyházi ellenőrök fogadásakor, illetékes egyházi hatósággal, iparosokkal, vállalkozóval folytatott tárgyalásokat építkezések ügyében, megszervezte – vallási hovatartozást nem nézve – éhező gyermekek étkeztetését, ellátását (pl.: 1900-ban, 1913-14-ben), az intézményt vezető testület tagjaként döntött a teendőkről kolerajárvány idején (1914-ben). Jótékony célú színházi előadás szervezésében vett részt, támogatta a hadikölcsön jegyzését (1916-ban). Az ő vállán nyugodott az intézet háború alatti élelmezésének gondja. Részt vett a királyi pár (IV. Károly és Zita) Szent Anna templomban történő fogadásának szervezésében.32 Jelen volt 1919 tavaszán az intézményben a vörös katonák által lefolytatott házkutatáskor. Ellenállt annak, hogy a helyi Direktórium által követelt nyilatkozatot a szerzetestanárok aláírják, és – a további pedagógusi működés feltételeként – a szerzetesi habitust letegyék. Ez ügyben személyesen kereste fel a Direktóriumot. 1920-tól – Temesvár román megszállása és a délvidéki területek elszakítása miatt – M. Margitot nevezték ki a magyar tartományfőnök helyettesévé, az ő feladata lett, hogy a Délvidéken lévő rendházakból kiutasított szerzetestanárok elhelyezéséről és további foglalkoztatásáról gondoskodjék. Szintén ő döntött – a csonka ország területén maradt rendi közösségben – új rendtagok felvételéről, jelen volt a szerzetesek fogadalomtételénél, és egész debreceni működése alatt gondja volt rendtársai egészségére, ellátására, szünidőkben pihenésük biztosítására. Az első világháborút követően, „amikor megnyílt a nemzeti megújulás kora, feléledt az ő tevékenysége is. Új eszmék, új tervek foglalkoztatták az intézet életének felvirágoztatása terén. Messze előre néző tervek foglalkoztatták.,”33 amely terveket Stillmungusz M. Margit 1923-ban, Debrecenből történő elhelyezéséig nagy odaadással és lelkesedéssel igyekezett megvalósítani.

STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT, A NEVELŐ

M. Margit nevelői egyéniségének egyik részletes – ugyanakkor az írói képzelet által kissé szabadon értelmezett, azonban Stillmungusz személyiségének lényegét pontosan megragadó – leírása Szabó Magda Régimódi történet című családregényében megjelenő Stillmungusz-alak.

Az írónő édesanyja, Jablonczay Lenke 1898 és 1902 között, a Svetits Intézetben végezte a tanítóképzőt. Így ír édesanyja Svetitscsel kapcsolatos érintettségéről: „Jablonczay Lenke nemcsak hűséges társnőjével ismerkedik meg, (.) hanem valaki mással is, aki hatása szinte felmérhetetlen lesz az életére: Stillmungus Mária Margittal, az apácafőnöknővel.”34 „a zárda melletti házban laktunk. Anyám mindig úgy szervezte meg az otthonait, hogy az utca valamilyen módon kapcsolatban álljon előző élete egyik szakaszával (.) rákönyökölve a közös, alacsony kőkerítésre, nézte a sétáló apácákat sóvárgó szemmel.”35

Szabó Magda említést tesz a Svetits többi szerzetestanáráról is: „A tisztelendő nővérek közül egyik sem vicclap vagy sablonapáca, mindegyiknek megvan a maga kellemes-kelletlen karaktere. De jelentős személyiség csak egy van közöttük, és ez Margit néni.” „Bizonyos, (.) hogy megmutatta (őket nekem és engem is nekik, ám a pingvinseregre emlékeztető figurák egyformák voltak gyerekszememnek, csak Margit nénit jegyeztem meg.”36

„Stillmungus Mária Margit abban az esztendőben, hogy Jablonczay Lenke az intézetébe kerül, éppen betöltötte negyvenegyedik évét.37 Nem látszik rajta, arca ránctalan, okos szeme nem alázatos szerzetesi: büszke szem a szemüveg mögött, amely úgy hat az arcán, mintha csak rangja kelléke volna, a többi apácától megkülönböztető külsőség. Módszertant és történelmet tanít, mindkettőt szokatlan eszközökkel. (Tanárkoromban nemegyszer rá emlékeztem, mit hallottam anyámtól Stillmungus Mária Margit oktatási módszeréről, s nagyobb eredménnyel alkalmaztam, mint azokat a gyakorlati oktatás metodikája címen tanult elveket(.)) Stillmungus nem szép, (.) Ebben a tantestületben Wolafka Nándor38 az igazgató (.). Szigorú rendet kíván, Stillmungus tart is.”39

Érdemes részletesen is szemügyre vennünk azt az ismerkedési, feltérképezési folyamatot, amellyel megalapozta Jablonczay Lenke intézeti nevelését M. Margit.

Jablonczay Lenkét Rickl Mária beíratta a Svetits Intézet tanítóképzőjébe. „Beíratták a lányt, Stillmungus Mária Margit, aki kifaggatta Rickl Máriát új növendéke családi körülményei, egyénisége felől, s az illetlenségig indiszkrét kérdésekkel szondázott, hogy tudja, milyen irányt adjon egy olyan teremtés nevelésének, akinek úgy kell majd elhagynia az intézetet, hogy méltó legyen már katolikus hitük felvételére, megörült, mikor a számtalan negatívum között felfedezett valami jót is. Lenke a zongoramesternője szerint nem zongorázik rosszul, s azt ajánlották, járjon zenedébe. ’Beiratni!’ – tanácsolta Stillmungus Mária Margit –, az intézetben számos ünnepély van40, a zárdának szüksége van jó zongoristákra.41

M. Margit kiindulópontnak tartotta, hogy megismerje leendő növendéke családi hátterét, körülményeit, jó és rossz tulajdonságait. Természetesen a tanítvánnyal történő személyes találkozások, beszélgetések alkalmával is folytatódott az ismerkedés, egyúttal a nevelés is. A beszélgetések témája nem rendkívüli, Jablonczay Lenke mindennapjairól, hétköznapi élményekről, benyomásokról és azokról szól – legyen az ember vagy állat –, akikhez kötődik az addig fájdalmasan kevés, felszínes, esetleg félreértelmezett törődést megélt lány:
„Az első, akadozó beszélgetés (.) a Szent Anna utcai zárda főnöknői szobájában, ahová Stillmungus Mária Margit berendelte (.) Jablonczay Lenkét egy kis ismerkedésre (valamennyi tanítványát berendelte, és névsor szerint fogadta őket), döntő hatású volt mindkét fél életében. Soha szerencsésebb találkozást (.) Anyám egy olyan nő okos szemébe néz, aki született anya (.) Stillmungus be tudja tájolni az embereket, el tudja fogadni azt is, ami lényétől idegen, nem háborodik fel semmin, ami emberi, s azt, hogy mi emberi, olyan tágan értelmezi, mint mestere, Ágoston42. Még művelt is, nem csorbán művelt, mint annyian ebben az időben a nőoktatásban tevékenykedők között, abszolút biztonsággal tájékozódik szaktudományában, s figyeli legújabb eredményeit is. Ismeri szerzetestársait, ismeri önmagát, s azon van, hogy minden növedékét megismerje. Azonnal tudja, ilyen gyerekkel, mint Jablonczay Lenke, még nem volt találkozása (.). Mondja el az életrajzát!’ – utasítja sápadt-piruló növendékét (.) s a főnöknő most meghallja a fonákját annak, aminek a színét Rickl Máriától már ismeri: mintha valaki ugyanazokkal a díszletekkel más színpadképet rendezett volna be (.).Jellemezze magát – hallja Jablonczay Lenke az utasítást, s ettől még jobban megrémül – gyorsan! Ha maga nem maga volna, hanem egy harmadik, hogy mutatná be nekem. Árva vagyok’ – mondja Jablonczay Lenke habozás nélkül, Stillmugus Mária Margit figyelmezteti, részint Isten gyermeke, mint minden ember, részint nincs oka panaszra (.). Anyám engedélyt kapott a távozásra.elindult. ’Lenke!’ – hallotta az ajtóból, s riadtan visszafordult. Az apáca úgy állt, kezét köntöse ujjába rejtve, ahogy később megszámlálhatatlan sokszor látta még, kellékként ható aranykeretű szemüvegén megcsillant a szeptemberi nap. ’Itt nem lesz árva, ígérem!’ – mondta Stillmungus Mária Margit, s intett, hogy mehet.”43

M. Margit hamar felismerte Jablonczay Lenke lelkében hordozott, a gyermekkori furcsa árvaságából, nagyanyja rideg nevelési elveiből származó sebeket, a benne dúló viharokat és azt is, hogy igen tehetséges növendékkel van dolga:
„Az apáca szeretete abban nyilvánult, hogy háromszor annyit kívánt anyámtól, mint más növendékeitől, külön feladatokkal bízta meg, könyveket adott neki, amelyek tartalmáról beszámoltatta, s szinte teljesen elvonta az otthoni környezetből (.). Az intézet növendékeinek hitéletét szigorú rendelkezések szabályozták, nem volt olyan nap, mikor ki-ki ne töltött volna jelentős időt a kápolnában (.). Református anyám persze mindebből ki kellett, hogy maradjon, a főnöknő ilyenkor a szobájába rendelte, beszélgettek. Az apáca nem tartott külön, egyszemélyes lelkigyakorlatot, a legsajátságosabb dolgokról esett szó (.), egyszer behozatta vele az intézetbe Bobi kutyát, volt, hogy zongoráztatott magának Jablonczay Lenkével, elkérdezte tőle, mivel telt el a hét, pontosan leíratta, milyen a Szikszay fürdő s mit csinálnak ott a látogatók, cserében külföldi rendházakról beszélt és Rómáról.”44

Jablonczay Lenke visszaemlékezései alapján íródott családregényben Szabó Magda azt is megemlíti, hogy M. Margit utasította a Lenkét tanító rendtársait, engedjék a lányt vidámnak lenni, annak ellenére tette ezt, hogy a szerzetestársak szerint a Jablonczay lány kacagása már a fegyelmet veszélyeztette. M. Aloysia visszaemlékezése szerint erre a véleményre M. Margit hidegen csak annyit válaszolt: „Akkor is nevessen.”45 Jablonczay Lenke fő pártfogójának ez a megnyilvánulása nem csupán azért meglepő, mert egy szerzetes reagált így egy növendéke szertelen viselkedésére, tovább ösztönözve őt arra, emellett azért is elgondolkodtató M. Margit reakciója, hiszen a XIX-XX. század fordulóján a fiatal lányok részéről a nyilvános, önfeledt, hangos kacagás illetlenségnek számított. A Svetits Intézetben tanuló lányok szülei joggal várták el az Intézet tanáraitól, hogy gyermekeiket megfelelő ismeretekkel lássák el – többek között – a társadalmi érintkezés írott és íratlan szabályai terén is. M. Margit, miután felmérte Lenke lelkének szomorúságait és szükségleteit, tudatosan hágatta át tanítványával az illemkódex nevetésre vonatkozó passzusait, éppen növendéke mentális egészségének helyreállítása érdekében.

M. Margit arra is felügyelt, arra is adott engedélyt, hogy az Alföldi úr táncintézetébe, colonba íratott Lenkét ne rokon gardírozza.46

Jablonczay Lenke erkölcsi-szexuális nevelését sajátos demonstrációs eszközökkel irányító nagyanya, Rickl Mária nem érthette Stillmungusz M. Margit reakcióját unokája, Lenke „Otth-alsószoknyás” ügyével kapcsolatban sem. A történet jól illusztrálja M. Margit pedagógiai érzékenységét, tapintatát, a kamaszlányok problémái iránti megértését és nem utolsó sorban azt, hogy tanítványa lelki gondjaival teljes nyitottsággal és odaadó figyelemmel foglalkozott, a diák, mint érző személy létezett számára. Figyelemre méltó, hogy az egyre bővülő intézmény főnöknőjeként maga foglalkozott a hozzákerülő alsószoknyával és annak minden vonatkozásával. Az alsószoknyás eset is bizonyítja, M. Margit bármilyen jellegű gondot képes volt úgy megoldani, hogy az tanítványa lelki javát és növekedését szolgálja. Nem alkalmazott megalázó, megfélemlítő módszereket, túlzott szigort, nem értetlenkedett, és még belső határozottsága, derűje is felvillan ebben a történetben:
„.ott van az Otth Miklós nevű szemtelen is, aki nemegyszer megpróbálja hazáig követni (.). Undok az az Otth Miklós, anyám meg is bünteti. Vegytintával egy mosásba kerülő alsószoknyájára ráírja óriási betűkkel: UTÁLOM OTTH MIKLÓST! Az írást megtalálják (.), az alsószoknyát Rickl Mária bevitte Stillmungushoz, hogy az iskola kellőképpen támogassa unokája erkölcsi-szexuális nevelését. Anyám sírva ment be a főnöknőhöz, aki éppen azzal foglalkozott, hogy a kémiát tanító apácával együtt kiszedje a vegytintát az alsószoknyából. Mikor észrevette a dúlt, szégyenkező, zokogó gyereket, közölte, Krisztus nem azért halt meg a kereszten, hogy felelőtlenül hajigálóddzunk azzal a szóval: utálom, amellett ki hallott még olyat, hogy valaki papírnak használja a saját alsószoknyáját. Mióta világ a világ, a fiatalemberek mindig megbámulják a lányokat, nem kell őket észrevenni, Otth Paulával bekérette már az Otth fiú édesanyját, nem lesz több molesztálásban része, és vigye innen ezt az alsószoknyát.”47

Természetesen megjelent Jablonczay Lenke életében a szerelem is. 16 éves volt ekkor, és „szerelméről tudott a zárda is. A Svetits intézet sose zárta el növendékeit az élettől, a menyasszony gyűrűvel járhatott oktatásra, a vőlegénye megvárhatta a kapuban, a zárda jövendő asszonyokat nevelt, nem aggszüzeket, születendő növendékeik anyáit. Pár gondosan kiszemelt lány kivételével senkit se próbáltak eltéríteni a társadalmi élet kínálta örömöktől, a növendékek megfelelő kísérettel színházba járhattak, tánctanfolyamra, ott lehettek a különféle mulatságokon, jótékony célú estélyeken, persze a Stillmungus engedélyével (.). A lányok mind a kápolnában esküdtek (.), ilyenkor valamennyi apáca ott volt köröttük. Hogy Jablonczay Lenke milyen feltűnést keltett a batyubálon, többen elmondták az anyák közül Stillmungusnak (.). Stillmungus Mária Margit sokáig nem tett megjegyzést az ügyre (.) miért nem szól semmit, mikor az ablakából jól láthatja Józsefet, aki (.) a zárdával szemben, a plébániahivatal előtt lesi őt (.) ám a főnöknő hallgatott, nem is tett semmi lépést.”48

Pontosabban M. Margit nem nézte tétlenül, hogy az igen tehetséges, szerzetesnek alkalmas Jablonczay Lenke körül egy joghallgató legyeskedik. Egyik rendtársát bízta meg azzal, hogy beszéljen Lenkével, a Rendben lenne a helye, és azon belül is számos lehetőség közül választhat: hiszen a szerzetesi élet csupán látszólag zárt, körülhatárolt élet, valójában a rendkívül tehetséges Lenke előtt nyitva áll a külföldi képzés lehetősége ugyanúgy, mint a legmagasabb zenei képzés, foglalkozhat irodalommal, tudománnyal, elvégezheti a tanárképzőt és taníthat magyart, történelmet is, ha kedve tartja.49

Miután Stillmungusz M. Margit képviseletében eljáró rendtársa nem járt sikerrel, ő maga hozta fel a témát Jablonczay Lenkének. „közölte vele, arra kéri, mérlegelje, nem volna-e kedve közéjük állni. Amennyiben igen, megkezdheti az erre való felkészülést. Még néhány évet ugyan várnia kell, míg a törvény megengedi az áttérést, (.) s minél hamarabb úgy formálja a vágyait és célkitűzését, hogy egybeessék azzal, amit ők tartanak helyesnek a számára, annál gyorsabban lesz béke és rend az életében (.). Maga nem tudja, mire hivatott, Lenke (.) maga nem ismeri magát. Én igen. Maradjon köztünk, dolgozzék, ne lépjen ki a világba. Nem magának való.(.) Anyám (.) csak nézte a főnöknőt, s csodálkozott, hogyan tévedhet ekkorát(.).” Majd folytatta az apáca: „mi itt vagyunk, nyújtjuk a kezünket, hogy legyen mibe kapaszkodnia (.) .szeretne elmenni a kereskedőifjak estélyére. Menjen. Megint táncolni fog, és azt hiszi, boldog. Nem tiltom, menjen. De nem szeretném, ha boldogtalan lenne, és meg akarom kímélni a csalódástól.’ Anyám derülten nézett rá, gyerekes büszkeséggel azt gondolta, mennyivel többet tud, tudhat ő az életről, mint Stillmungus, aki ugyan jó és okos, mint senki más, de.”50

Stillmungusz M. Margit teljes bizonyossággal, ugyanakkor erőszak nélkül merte kimondani ebben a sorsdöntő beszélgetésben, hogy ő jobban ismeri tanítványát, mint az önmagát: „Maga született apáca, csak nem vette észre (.) és fogalma sincs arról, hogy mire született.51 M. Margit tapasztalt, bölcs nevelőként nem saját rendje számára kívánta becserkészni egyik igen tehetséges neveltjét („léphet más Rendbe, nem oktatóba, ápolóba, kerülhet gyarmatra, vad vidékre, kiélheti bátorságát és leleményességét.”),52 hanem növendéke addigi életútja, megismert mentalitása alapján határozottan érezte, milyen döntés adhatná meg diákja számára a belső békét és harmóniát. „Anyám (.) keresi pillantásával azt, akiről pedig tudta, soha nem láthatja már, Stillmungust, az egyetlent, aki már akkor megsejtette Jablonczay Lenke biológiai képletét, mikor ilyesmire nemhogy egy apácának, de egy tisztességes fiatal nőnek se volt szabad gondolnia Magyarországon.”53 Barátsággal, tisztelettel és határozottsággal adott tanácsot: „Anyám jövendő élete nyugalmáért Stillmungus küzdött.”54- írja Szabó Magda. A kellő pillanatban azonban tapintattal, ugyanakkor meglátását nem rejtve véka alá vonult vissza, tiszteletben tartva növendéke döntési szabadságát. Tudta, eddig a határig kísérhette tanítványát. Többre – mint nevelőnek – már nincs joga. „Segíteni akarok magának, nem érti, Lenke?”55

A képesítő vizsgálatra készülő negyedéves tanítóképzősöktől M. Margit „minden engedélyt megvont (.) tilos volt színházba, házi összejövetelekre menniük, a lányok rémisztgették egymást, és tanultak.”56 A vizsgáló bizottság tagjai között ott volt Stillmungusz M. Margit is. Jablonczay Lenke M. Margittól vette át tanítónői oklevelét, és „mikor elbúcsúzott az apácától, anyám vakon tántorgott a könnyektől.soha nem felejtette el a zárdát, de hogy mit jelentett az életében, csak később fogta fel igazán.”57

Jablonczay Lenke évekkel később szerencsétlenül végződött első házasságának bajaival is felkereste Stillmungusz M. Margitot, aki „egy félóra alatt kiszedi belőle az igazságot. Az apáca nem sápad, nem pirul, csak a fejét csóválja meg, se nem azt mondja: ’Szegény jó Lenkém!’, azt mondja: ’Szegény jó Gizella.’ Aztán megkérdezi anyámtól: ’Mondja, most végre boldog?’ Anyám csak néz rá, aztán könnyek helyett kirobban belőle a régi (.) nevetés: Stillmungus megfejtette a rejtélyt, és rendet teremtett tévelygő gondolatai között. ’Hát persze – eszmél fel anyám –, boldog vagyok. Túl boldog.’ Stillmungus nem hagyja sokáig örülni, elrontja a kedvét.”58 Arra emlékezteti, Jablonczay Lenkének kötelezettsége van kisfia és törvénytelen gyermekként kezelt féltestvére, Klári iránt is. Jablonczay Lenke azonban nem engesztelődik, bár „elég régen anya már ő is, és ha valaki, ő aztán ismeri a zavaros családi képleteket.”59

Jablonczay Lenke ezután sem szakította meg kapcsolatát M. Margittal, aki szintén fontosnak tartotta, hogy figyelemmel kísérje egykori tanítványa életútját: „Jablonczay Lenke természetesen mindenről beszámol a zárdában.”60- jegyzi meg Szabó Magda családregényében. Még az a meglehetősen furcsa ötlet sem lepte meg M. Margitot, amelyről Lenke beszámolt neki: annak érdekében, hogy első férje és annak új párja könnyebben kezdhessenek együtt új életet, Lenke úgy döntött, összeköltözik húgaival és maga is dolgozni fog, így elkerülhető, hogy a volt férjétől neki és kisfiának járó tartásdíj az új párt megterhelje. Lenke „kéri Stillmungust, legyen a segítségére, az apáca végighallgatja, nincs meglepve. Stillmungust nehezen lehet meglepni.”61 Ekkor azonban magát Jablonczay Lenkét érte a váratlan meglepetés: „Ám a kérésre, tegyen valamit (Stillmungus) annak érdekében, hogy Jablonczay Lenke visszakaphassa tanítónői állását vagy zongoraoktatói megbízást nyerjen a Svetits intézetben, kerek elutasítás a válasz: most készül felbontani a házasságát, elvált asszony katolikus iskolában nem alkalmazható.62

M. Margit őszinte érdeklődéssel, szeretettel és megértéssel kísérte figyelemmel egykori tanítványai életének alakulását, amikor és ahogy tudott, segített nekik, azonban őt is kötötték azok az előírások, amelyekkel maga is egyet értett, és azt is tudta, egykori diákjainak ezzel tisztában kell lennie: „Persze tudnia kellett volna (Lenkének), hogy most az egyszer hiába fordul Stillmungushoz, csak azt képzelte, az apáca annyira szereti őt, hogy a kedvéért kitalál vagy nem vesz figyelembe valamit.”63 M. Margit pontosan tudta, bizonyos lelkiismereti szabályok nem léphetők át még az igen szeretett tanítványok kedvéért sem. Bár a mélyen tisztelt nevelő példája ekkor igen fájdalmasan érintette Lenkét, egykori osztályfőnöke nem tehetett másként, ha hitelesen az akart maradni, aki volt: minden téren következetes pedagógus.

M. Margit és Jablonczay Lenke – a mester és tanítványa – bizalomra és elfogadásra épülő kapcsolata nem változott ezután sem. „Stillmungus hallott Szabó Elekről, (Lenke második férjjelöltjéről), s azt kérte, hozza be hozzá egy délután Lenke, szeretné látni, megismerni, ha úgy döntene, hozzá akar menni – nem szívesen élne át vele még egy tévedést.”64 Stillmungusz M. Margit, mint Lenkéért aggódó, egykori tanítványát jól ismerő nevelő szeretett volna találkozni Lenke újabb választottjával. M. Margit mondata sokat elárul nevelési elvéről. Valóban együttérző, együtt gondolkodó kíséréssel volt jelen Lenke életében, hiszen nem azt fogalmazta meg, egyedül egykori diákját okolja házassága kudarcáért, hiszen előre figyelmeztette őt, nem lesz alkalmas szerető feleségként megállni a helyét jövendő családja körében, hanem azt fejezte ki, együtt élték át a zátonyra futott házasság fájdalmát, kudarcát, és ez a csalódás nem csupán Lenke kudarca volt, de azé a nevelőé is, aki nem tudta megvédeni tanítványát a súlyos hiba elkövetésétől.

Stillmungusz M. Margit és Jablonczay Lenke második férje közötti találkozás azonban soha nem jött létre.

Bár Szabó Elek soha nem találkozott Stillmungusz M. Margittal, lánya, Szabó Magda igen. A dacosan református gyermeklány és a 71. évében járó, sok mindent megtapasztalt pedagógus találkozását az írónő így örökítette meg családregényében:
„Életem tizedik évében, 1927-ben anyámék osztálya a huszonöt éves találkozót ünnepelte.65 Én a húszéveskor is éltem már, de túl kicsinek találtak ahhoz, hogy részt vehessek, ez volt az első alkalom, hogy átléptem a zárda küszöbét. Kelletlenül, ingerülten mentem át, balos református voltam, bigottan vallásos, gőgösen büszke rá, hogy kálvinistának kereszteltek (.), rossz néven vettem anyámtól, hogy (.) magasztalja a zárdát, amelyben állítólag életének legszebb éveit töltötte, dicséri az apácákat, akik ott sétálnak esténként a kertben (.) anyám bánta, hogy nem hozott össze bennünket hamarabb (.). A találkozó misével kezdődött (.), nekem mindjárt nem tetszett az egész (.), tulajdonképpen féltem is (.) sosem voltam ilyen közel a szerzetesnőkhöz, ott suhogtak-lengtek a különös ruhák mellettem (.). Mikor a mise olyan szakaszába jutott, hogy a hívők letérdelnek, anyám is letérdelt, egyes-egyedül én maradtam állva. Stillmungus Mária Margit (.) mikor észrevette, nem térdelek, gyöngéden lenyomott a földre. Azonnal felálltam, visszanyomott megint. Akkor megfordultam, és ahogy csak bírtam, rávágtam a kezére. Abban a pillanatban vézna, öreg apáca volt a szememben, a vallásháborúk korának megtestesítője (.), felelős minden valaha becsukott hitembéli templomért (.). Harmadszorra már nem nyúlt hozzám, keze elrejtőzött a szerzetesi ruha ujjában. Anyám sápadtan állt (.). Tudtam, mit csináltam, azt is, miért (.), éreztem, hogy amit tettem abszurdum, ez a vén apáca elvégre nem láthatott belém (.). Mentünk hát hárman, Stillmungus, anyám meg én, a főnöknő szobája felé. Az apáca néma volt, anyám hallgatott (.). Mikor beértünk a főnöknő szobájába, az apáca végre megszólalt, és abból, amit mondott, ráismertem arra a különleges lényre, akiről anyám olyan gyakran beszélt. Mert az apáca nem hozzám beszélt, hanem anyámhoz, s nem engem szidott meg, hanem őt: ’Szégyellje magát, Lenke – mondta Stillmungus -, hiszen maga nem mondta meg nekem, hogy a gyereke nem katolikus Maga reverzálist66 adott, és nem említette. Most mit gondol rólam ez a szegény kislány? És mit gondol a rendről? Elvadítottam az egyházunktól örökre.’ Anyám ráborult a vállára, elrejtette köntöse ráncaiban az arcát. ’Ne udvaroljon, nem haragszom – mondta Stillmungus Mária Margit –(.) engedjen a gyerekhez.’ Magas volt, szikár, én meg az átlagosnál alacsonyabb, ahogy a szemébe néztem, mert rákényszerített, hogy a szemébe nézzek, az volt az érzésem, királynőt látok, nem szerzetesnőt. Aztán egyszer csak nem volt már olyan magas, mert odaguggolt mellém, és felsugárzó mosolygással átfogta a vállamat (.).’Nagyon udvariatlan kislány vagy, de azért mégis örömöt szereztél – mondta a főnöknő -, mert te legalább hiszel valamiben.’ Felállt, kihúzta az íróasztala fiókját, kivett belőle egy, a gyermek Jézust ábrázoló képet. Tűnődve nézett rám, mérlegelte, mi lesz a sorsa, ha kezébe adja ennek a miniatűr Cromwellnek, aztán mégis odaadta. A képen kis ingben állt a kis Jézus, kurta barna haja és meglepően modern arca volt (.).’Kérj bocsánatot!’ – suttogta anyám, s bár a bocsánatkéréssel mindig baj volt, akkor kész lettem volna rá, csakhogy nem lehetett. Stillmungus Mária Margit, akiről azóta tudom, még annál is nagyobb pedagógus volt, mint amilyennek anyám hitte, hirtelen rátette száraz tenyerét moccanó ajkamra. Ő szólalt meg, azt mondta: ’Bocsáss meg, hogy háborgattalak. Maradj a hited védője mindig.’ Úgy elkezdtem sírni szégyenemben, hogy magához ölel (.) én hozzápréseltem a fejemet, és azt se bántam, hogy mindenféle egyházi kellékbe ütközik az arcom. Varázsos személye holta után is lenyűgözött – még három évig élt azután.”67

Mi volt M. Margit emberek iránti határtalan megértésének, tapintatának, pedagógiai zsenialitásának, személyes varázsának titka? Véleményem szerint egyetlen mondatba sűríthető a magyarázat: mélységesen komolyan élte meg emberi, nevelői hivatását, felelősségét. Mindazt az ismeretet, gyakorlati tapasztalatot, amellyel rendelkezett, képes volt nagy lelki szabadsággal és bölcsességgel alkalmazni. Számára a nevelés nem csupán előírt szabályok által meghatározott folyamat „levezénylését” jelentette, hanem eleven, emberi kapcsolatokban zajló növelést, melynek célja a tanítvány, mint érző és értő, emberi lény képességeinek, adottságainak felismertetése, tudatosítása és kibontása.

Érdemes Stillmungusz M. Margit alakját a vele együtt tevékenykedő munkatársak szemszögéből is megvizsgálnunk. Mellau Márton68 A Svetits leánynevelő intézet félszázéves története című visszaemlékezésében többször is említést tesz M. Margit a Svetits életét meghatározó, nagy hatású nevelői munkájáról:
Valósággal összenőtt az intézettel csaknem negyedszázados működése alatt. El sem tudták képzelni nélküle az intézetet (.). Nagy tehetségű, és sok kiváló képességgel felruházott nő volt. Fő feladata volt a fiatal intézetet, illetve nevelőtestületét bevezetni az alapos, komoly és lelkes munkába. A szülői társadalommal pedig meg kellett szerettetni azt. Tekintélyt kellett szereznie, és népszerűvé tenni az intézményt. Erre képesítette kiváló pedagógiai képessége, alapossága, általánosan elismert tekintélye, és különösen nyájas, előzékeny egyénisége.”69

Mellau Márton visszaemlékezéseiben kiemeli Stillmungusz M. Margit kollégistákkal kapcsolatos nevelési elveit és gyakorlatát is. Az iskolanővéri nevelés egyik kiemelt területe – mai napig – a kollégiumi közösségek családias légkörben történő alakítása, és a szüleiktől távol nevelődő diákok személyre szabott, színvonalas képzése, nevelése:
„Főnöknői működésének legtöbb gondot a bentlakó növendékek nevelésére fordította (.), testi, lelki gondozására sokat adott. A bentlakóknak mind ruházatban, öltözködésükben, külső magatartásukban, mind tanulási előmenetelben ki kellett tűnniük az iskolában. Szinte külön testületet alkottak akkor a bentlakók (.). Megkülönböztetett figyelmet kellett fordítaniuk a tanítóknak irányukban. Nemegyszer emelt kifogást mind a nővérek, mind a világi tanítók ellen, ha úgy gondolta, hogy mellőzték a bentlakókat (.). A bentlakóktól mindig többet, jobbat kívánt, mint a bejáróktól (.). Sokat gondolt a bentlakók illedelmes és úri magatartására. Kaptak külön illem-órákat. Minden ősszel tánctanfolyamot tartatott, és a tanfolyam befejezésekor nagy dísszel és fénnyel tartották meg a próbabált.”70

Az iskolanővéri nevelésnek nem csupán az értelmi képzés jelenti az alapját, hanem a különböző kulturális, művelődési alkalmak, lehetőségek biztosítása és a tanítványok lelki gazdagítása is. Mellau Márton visszaemlékezései szerint ezen a területen is otthonosan mozgott és színvonalas munkát végzett Stillmungusz M. Margit, akit Mellau amolyan közművelődési gárdatagként emleget írásában, olyan pedagógusként, aki teljes odaadással dolgozott „mind a piarista gimnázium dísztermében rendezett kultúr-előadásokon, mind az intézet tornatermében rendezett ünnepélyeken. Ha tehát a gimnáziumban volt szükség szavalóra, énekesre vagy táncosra, azokat Margit néni állította ki. Éppen úgy teljes odaadással közreműködött, ha az egyházközség rendezett ünnepséget, pl. az 1900-as évi centenáriumi ünnepségeken, vagy a húsvéti és úrnapi körmeneteken. A húsvéti körmenetre szépen kivilágította a Svetits Intézet ablakait, virágokkal, transzparensekkel díszítette (.) Margit néni kezdeményezte, hogy a vasárnapi és ünnepi fél 12 órai u. n. ’szagos’ miséken az intézet énekkara énekelt, hogy az úri közönséggel megkedveltesse az ünnepi misehallgatást. Valóban tömve volt a templom ilyen alkalmakkor.”71

Stillmungusz M. Margit körültekintő szervezőmunkája számos Svetitsen belül tartott, egyházközségi keretek között vagy a városban rendezett előadás, megemlékezés, ünnepség színvonalát emelte. Csak néhány dokumentálható példa: A Debreczen-Nagyváradi Értesítő 1899. december 17-i száma arról tudósít, hogy Reviczky Józsefné (Pongrácz Irma grófnő) szobrokat adományozott a Svetits Intézetnek. Ebből az alkalomból a bennlakó növendékek énekeltek. A Debreczeni Katholikus Lap 1906 júliusában megjelent számában arról olvashatunk, hogy „E hó 25-én volt 31. évfordulója annak, hogy dr. Wolafka Nándort pappá szentelték. Ezen nevezetes évfordulón állították fel a templom alatti sírboltban azt a sírkövet, amelyre a Svetits Intézet növendékei rakták össze kegyeletes adományaikat.”

„Fénypontjai voltak a zárdai életnek a növendékek színielőadásai és ünnepélyei is. Nagy repertoárja volt az ifjúsági előadásoknak. A főrendező mindig Margit néni volt. Színpadot állíttatott, és amennyire a szűk kis tornaterem megengedte, még színpadi technikai berendezésekről is gondoskodott. Színre került ott gyermek – és népi játéktól kezdve operáig minden fajta színházi mű. Kiemelkedő látványos énekes dalmű volt pl. Kolumbus útja, amelyben különösen kiemelkedett egy jó hangú bentlakó növendék: Pávay Boriska, Margit néni kedvence. Emlékezetes volt bátyám, Mellau István: Jairus Leánya c. bibliai drámájának előadása is. Ebben megrázó jelenet volt a nyitott ravatal, amelyen Jairus leánya feküdt. Egyik alkalommal a királyteleki (Szabolcs m.) Dessewffy uradalmi iskola tanítójának, Balogh Ambrusnak egyetlen leánya játszotta ezt a szerepet (.). Hiába tájékoztatta, és készítette elő Margit néni a szülőket a nyílt ravatali jelenetre, mert amikor arra került a sor, az édesanya olyan sírási rohamot kapott, hogy alig tudta Margit néni megnyugtatni.”72 Pedig Mellau Márton visszaemlékezései szerint M. Margit képes volt bárkit, bármilyen kétségbeesett helyzetben megvigasztalni: „Lebilincselte a szülőket nyájasságával, és panaszaikat el tudta némítani kedveskedésével (.). Akármilyen keserű panasszal fordultak hozzá, addig kedveskedett a siránkozónak, amíg megvigasztalódva távozott.”73

Érdemes tájékozódnunk –a fennmaradt intézményi évkönyvekből – a diákok tanulmányi munkáját kiegészítő, azt gyakorlati tapasztalatokkal is erősítő, a tanítványok látókörét szélesítő tevékenységekről, egyéb alkalmakról is, amelyek Stillmungusz M. Margit – mint a debreceni Rendház főnöknője – beleegyezése és támogatása nélkül – nem szerveződhettek volna meg: Az újkor technikájának zseniális gyermekének, az automobilnak Debrecenben történő bemutatását még soha nem látott szenzációként tárgyalja a Debreczen című újság 1900. október 3-i száma. A Svetits Intézet vezetése azonnal elhatározta, hogy az intézmény diákjainak is meg kell ismerniük a rendkívül érdekes és hasznos szerkezetet: „sikerült az (.) automobilt az intézet udvarára hozatni, hol minden növendék közelről megtekinthette és róla szakszerű, alapos magyarázatot hallhatott, de egyúttal (.) kisebb csoportokban összes növendékeink, nem csekély örömükre, kisebb-nagyobb automobil kocsizást is végezhettek a városban.”74 Ugyanebben az évben az Uránia előadásait és a városban rendezett képzőművészeti tárlatot is megtekintette valamennyi Svetitsben tanuló diák. Az Intézet vezetése folyamatosan adott lehetőséget a városba érkező művészeknek, hogy „művészetöket növendékeink előtt bemutassák.”75 Az Intézet növendékei, amikor csak lehetett és számukra tanulságos filmet vetítettek, ellátogattak az Apolló színházba, és az általa bemutatott filmeket megtekintették.76

Az iskolanővéri nevelés fontos céljai közé tartozik, hogy a tanítványokat önállóságra nevelje. Ezért is voltak kiemelkedő jelentőségűek az Intézetben működő önképző-és segítőkörök, melyek elsődleges célja volt, „a növendékeknek alkalmat és módot nyújtani, hogy ismereteiket szabadon, önállóan feldolgozzák, egyszerű és kötött beszédben magukat tökéletesítsék, szavalatok által az előadási képességet fejlesszék, az ének és zene terén haladásukat bemutassák (.) dolgozataikat felolvassák.”77Továbbá: „növendékeinkben (.) fejleszteni az önművelődésre való törekvést, köztük nemes versengést kelteni és alkalmat nyújtani nekik tehetségeik érvényesítésére és folytonos gyakorlására. A Segítő-kör pedig évenkint 1000 K ösztöndíjat oszt ki szegény tanulók között.78

Stillmungusz M. Margit kiemelten fontosnak tartotta, hogy tanítványaiban tudatosítsa, az intézmény falain kívül, a gyakorlati életben is fel kell ismerniük a jelentkező szükséget és igényeket, és azokra válaszolniuk is kell: „ a néptanító nemcsak az iskola falai közt, hanem az életben is vezetője a népnek.”79 Ezért szorgalmazta, hogy a Svetits Intézet növendékei is tevékeny részt vállaljanak „a debreczeni ’Úrnők Mária Kongregációjának’ vezetése alatt álló” akcióban, melynek keretében a „cselédpatronázs analfabétáit – vagy 35 – írni-olvasni megtanították, amely munkára vasárnap délutánjaikat szánták.”80 a svetitses diákok.

Margit néni Gödöllőre távozott címmel a következő cikket közölte az Ébresztő! című Kongregációs Értesítő81: „Margit néni nincs már Debreczenben. Szeptember 15-én szakadt el tőlünk és mi nehezen búcsúztunk el tőle. Távozása az új egyházi törvénykönyv rendelkezése alapján történt.82 A legnagyobb csendben távozott. Elkerült minden ünnepeltetést, még azt is megtiltotta, hogy az újságban előre hirdessék. A rendelkezés kézhezvétele után 24 órával elhagyta Debreczent (.). Mindenki szomorkodott.Az újságok a legszebb elismerés és dicséret hangján írtak az ő 24 évi működéséről, amely nevét megörökítette Debreczenben.”

A debreceni Rendház Krónikáját vezető M. Aloysia így örökítette meg Stillmungusz M. Margit távozását: „A rendi kormány (.) az új egyházi törvénykönyv rendelkezése szerint tdő Mária Margit főnöknőt állásától fölmentette és pihenés céljából Gödöllőre helyezte. Szept. 15-én (.) szeretett Margit néni (.) a nap reggelén vált meg ettől az intézettől, melynek 24 éven át ő volt az éltető szelleme, melyet évről-évre fejlődni látott, és fejleszteni segített, búcsúzott azoktól (.), kiknek több-kevesebb ideig vezetője, irányítója, példaképe volt a szerzetesi életben és az iskolában.”83

Mellau Márton így emlékezett a Debrecenből távozó M. Margitról: „A régi típusú főnöknők a fejedelemasszonyok körébe tartoztak, akiknek úgyszólván korlátlan hatalmuk volt, de Margit néni azt kizárólag a Svetits Intézet felvirágoztatására használta. Megérdemli, hogy emlékét mindig kegyelettel őrizzék meg a Svetits Intézetben.”84

Stillmungus M. Margit, aki nélkül 1923-ban már elképzelhetetlen volt a Svetits Intézet, engedelmességi fogadalmához hűen, ellenkezés nélkül fogadta Debrecenből történő elhelyezését. A városból történő távozását követő hat hónapot a Rend gödöllői Rendházában, pihenéssel töltötte. A debreceni Historia Domust vezető M. Aloysia már 1919 májusában említést tesz az akkor 63 éves M. Margit romló egészségi állapotáról: „hirtelen nagyon rosszul lett. A gyorsan elhívott orvos féltette is életét, a szerdát sem merte neki igérni.”85 1922-ben M. Margitnak hosszabb gyógykezelésnek kellett alávetnie magát, azonban „csak 3 hétig bírta ki, hogy távol legyen, a kezelés megszakítása után „orvosi rendeletre (.) még messzebb kellett távoznia (.) sírva búcsúztunk beteg főnöknőnktől, akit (.) mentőkocsin vittek az állomásra (.). Aug. közepén megerősödve tért vissza körünkbe, már csak egy botot használva támaszul.”86

A Tisztántuli Hirlap 1923. szeptember 16-i számában, a Főnöknőváltozás a Svetits-intézetben címmel közölt cikket Stillmungus M. Margit elhelyezéséről: „Az intézet történetében valósággal korszakot jelent az az idő, amely alatt Margit néni az intézetet vezette. 24 évet töltött itt el, amely idő alatt a kezdetben kis intézetet hatalmassá, virágzóvá, országos hirűvé fejlesztette (.). Rendkívüli tehetségei, lebilincselő egyénisége mindenkit tiszteletre inditottak és általános szeretetet vívott ki részére (.). Ugy távozott el, mint a jó szerzetesnő, csendben, szerényen, az engedelmesség nevében 24 óra alatt. Tisztelői már csak távozása után értesülnek a nagy veszteségről.”

 

HARMADIK PERIÓDUS
A BATTONYAI ÉVEK

Az Iskolanővérek battonyai Rendházának Krónikája szerint az 1924-25. iskolai évben az „ünnepélyes Veni Sancte után az iskola új igazgatója, Stillmungusz Mária Margit tisztelendő főnöknő ismertette a tanulókkal az iskolai szabályokat.”87 A Krónika bejegyzései alapján megállapítható, hogy Stillmungusz M. Margit nevelői, vezetői, szervező ténykedése a Debrecenben megismert módon folyt tovább: nyelv – és történettudományt tanított, kirándulásokat, ünnepségeket, előadásokat, tornavizsgákat, „nagyobb szabású színielőadást”, kézimunka – és rajzkiállítást, szükségben szenvedők számára gyűjtéseket szervezett, tanulmányi vizsgálatokon vett részt. Fogadta az intézménybe érkező szakfelügyelőket és egyházi személyeket, intézte az új internátus építésével kapcsolatos ügyeket. Természetesen arra is volt gondja M. Margitnak, hogy a faluban rendezett ünnepségeken, rendezvényeken is részt vehessenek az iskola diákjai.

Stillmungusz M. Margit rövid battonyai működése idejéből fennmaradt az internátus építésével kapcsolatos levelezésének egy része. Magával ragadó, sokakat lenyűgöző egyéniségével Battonyán is sikeresen egyengette az iskolanővéri nevelés útját, igyekezett megteremteni a színvonalas oktatáshoz szükséges tárgyi feltételeket. Az új kollégium építéséhez az állami támogatást kérvényező levelet ugyan nem ő írta, azonban a kérvény másolata alapján tudható, az abban megfogalmazottakkal messzemenően egyet érthetett, és a felterjesztésben olvasható tények közlése M. Margittól származnak:88Az iskolát fenntartó ’Miasszonyunkról’ nevezett iskolanővérek megfelelő épületet sajátjukból felépíttetni teljesen képtelenek (.) ez a zárda döbbenetes szegénységgel küzd s ennek dacára a végsőkig kitart (.). A battonyai róm. kath. polgári leányiskolát az iskolanővérek 14 évvel azelőtt szervezték meg. Az intézet (.) tisztán a magyar érdekek előmozdítása szempontjából létesíttetett (.) az intézetet a magyar kultura legnagyobb szégyenére (.) kénytelenek leszünk lezáratni és a gyermekeket a szülők legnagyobb felháborodására szélnek ereszteni (.), a zárda vezetősége, az iskolanővérek azon hiszemben, hogy iskolájuk felépíttetését ez évben feltétlenül előmozdítani méltóztatik, egy internátus létesítésére, amelyben a gyermekek állandóan a legideálisabb képzésben és nevelésben részesültek, –  30.000 pengő adósságot csináltak. És most, amikor ezt a súlyos összeget a legönfeláldozóbb munka árán törleszteniök becsületbeli kötelességük lenne, az a veszedelem fenyegeti őket, hogy növendékeikkel az utcára kerülnek.89

A kérvényből tehát az is kiderül, hogy a battonyai zárda és iskola vezetője, Stillmungusz M. Margit – nyilván rendi elöljáróinak engedélyével – komoly hitel felvételét kockáztatta meg a battonyai iskola további színvonalas működtetése érdekében.90 A battonyai iskolanővérek szorongatott helyzete hamarosan megszűnt. 1928. december 10-én kelt, a bőkezű támogatásban kételkedő rendtartományi főnökséghez írott levelében Stillmungusz M. Margit másodszor erősítette meg, hogy a „vallás és közokt. ügyi m. kir. min. 1925. márc. 13-án 50 millió” korona, 1925. október 31-én újabb 50 millió korona támogatás utalását rendelte el az Iskolanővérek battonyai építkezésére, majd 1927. július 26-án 24.000 P támogatásban részesültek az Iskolanővérek. M. Margit „battonyai házfőnöksége idején, 1926-ban készült el az egykori főszolgabírói kúria átépítése, s az emeletes neoreneszánsz megjelenésében ma is látható Zárda épületének végleges kialakítása, a hozzá tartozó kert. (.) Halála, 1930-ban megakadályozta abban, hogy az elkészült tervek alapján még életében megvalósuljon a polgári iskola korszerű, szertárakkal bővített, 4 új tantermes épületkomplexuma.”91

Az ekkor 71 éves Stillmungusz M. Margit tevékenyen vett részt a szükséges összeg előteremtésében, elérte, hogy a község képviselőtestülete átengedje az iskola bővítéséhez elengedhetetlen területet az Iskolanővéreknek,92 és arra is volt gondja, hogy a Battonyán élő szerzetesek szorongató pénzügyi nehézségének enyhítése érdekében kérvényezze – a rendház épületére vonatkozóan – a házadó alóli mentességet. A 8503/1926. számú, 1926. december 8-án kelt, Stillmungusz Mária Margit nevére érkezett végzés tanúsága szerint M. Margitnak ezt a törekvését is siker koronázta.

A battonyai Rendház Krónikájának 16. oldalán, az 1929-30. iskolai év eseményeinek leírásában a Krónikát vezető szerzetes említést tesz arról, hogy „változás állott be a tanári testületben (.). A betegeskedő Stillmungusz Mária Margit nővér helyét Dolczsák Mária Relindisz vette át, amennyiben ő látta el helyette az igazgatói teendőket.”

STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT HALÁLA

A battonyai Rendház krónikása így ír az 1929-1930-as tanévben történtekről: „Ebben az évben nagy gyász érte az intézetet és a rendet egyaránt Mária Margit tisztelendő főnöknő halálával. Jóságos szeretetével megnyerte a kicsinyek és a nagyok lelkét egyaránt. Hihette, amit a bucsubeszédet tartó Püspöki helynöki úr93 mondott: ’Nem haltam meg egészen, a nemesebb részem, a lelkem tovább él.’ Emlékét mindenki, ki ismerte, megőrizte a szívében.”94

Stillmungusz M. Margit haláláról a debreceni Rendház krónikása, Judex M. Aloysia is megemlékezett: „Február 7-én gyászhírt hozott a posta: Battonyán meghalt Mária Margit főnöknő.Hosszú földi és szerzetesi pályafutásából 24 évig volt debreceni főnöknő. Erejének, szervező – és vezetőtehetségének fénykora volt ez negyedszázad, mely alatt szakavatottan nevelte Debrecen város női ifjúságát, irányította az édesanyákat, tanáccsal és vigasztalással szolgálta a hozzáfordulókat. Méltán keseregtek tehát a vezetése alatt állott nővérek, a volt tanítványok és Debrecen katholikus hölgyvilága, hisz a városszerte ismert ’Margit néni’ mindenkinek mindene volt. Az elhelyezése utáni 6 év sem volt képes elhalványítani emlékét, felfelejtetni példáját (.), a Svetits első igazgatója után neki köszönhetjük: a Svetits intézet országos hírnevét. Mária Margit főnöknő fáradhatatlan utánjárásának köszönhető az intézet többrendbeli kibővítése is. /1907-ben a kétemeletes udvari szárny és a beteg-pavillon felépítése, 1908-ban a Szt. Anna u. 28. sz. alatti Spitzer-féle szomszédos földszinti ház, 1910-ben a Széchenyi úti nyaraló megvétele./ Buzgólkodása folytán új tagozatok keletkeztek. /1909-ben 1 éves női kereskedelmi tanfolyam, melyet 1920-ban 3 éves nőipari iskola váltott fel, /. A háború és a forradalom idején az intézet fenntartása nagy nehézségekkel járt, 1920-1923-ig reá, mint a tartomány-főnöknő helyettesére nehezedett a többi csonka-magyarországi ház vezetése is. Február 9-én rengeteg nép kísérte utolsó útjára a battonyai ház első halottját, szeretett főnöknőjét (.). Debrecenben a szószékről hirdették ki a volt debreceni házfőnöknő halálát, és szólították fel a híveket imára.Február 22-én Dr. Lindenberger János apostoli kormányzó mondta az ünnepélyes gyászmisét, mely alkalommal zsúfolásig megtelt a templom a jelenlegi és volt növendékekkel és a boldogult főnöknő tisztelőivel. Nyomban felvetődött egykori tanítványainak körében a gondolat, hogy hogyan lehetne az érdemekben gazdag, szeretett volt főnöknő emlékét megörökíteni.”95

 

STILLMUNGUSZ MÁRIA MARGIT EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA

A hálás utókor valóban nem felejtette el Stillmungusz Mária Margitot. A Debreczeni Ujság 1931. május 22-i száma két cikket is közölt az Iskolanővérek debreceni intézményének történetében, felvirágoztatásában jelentős szerepet betöltött egykori püspökről és a „legendás nevű zárdafőnökről.” Lélekemelő ünnepség keretében folyt le Wolafka Nándor püspök és Mária Margit főnöknő emléktábláinak leleplezése a Svetits Intézetben címmel megjelent írás arról számolt be, hogy a Svetits-intézet diákszövetsége „akciót inditott, hogy az iskola nagynevű megalapozóinak emléktáblákat emeljenek a hálás tanítványok.” A carrarai márványtáblákat Bánszky Tamás festőművész-tanár tervei alapján Harkányi Ede szobrász, kőfaragómester készítette el. Az átadó ünnepségen hangzott el, hogy a táblákra „vésett nevek emlékét megőrizzük és rendületlenül kövessük azokat a nevelési elveket, amelyeket életükben oly szeretettel és annyi meggyőződéssel képviseltek.”

A Tiszántuli Hirlap ugyanezen számában megjelent az Emlékünnepély a vármegyeháza dísztermében című cikkben azt olvashatjuk: „Wolafka Nándor és Stillmungus Mária Margit néni népszerűségére jellemző, hogy 1931-ben, amikor már az ő működésük után csaknem egy emberöltő eltelt, a debreceni közönség legszélesebb rétegei képviselve voltak s a társadalom csaknem minden vezető egyénisége megjelent. Hat óra után már akkora embertömeg szorongott a vármegyeháza dísztermében, hogy csak pótszékek beiktatásával lehetett az előkelőségeknek helyet biztosítani.” A rendezvény keretében szavalat, a Szent László Dalegylet előadásában Haydn Teremtés-oratóriumának két részlete, viharos tetszéssel fogadott ünnepi szónoklat hangzott el, és „Fábián Margit hegedű-művésznő, a Svetits-intézet világhírű növendéke” adott rövid koncertet.

Szabó Magda Régimódi történet című családregényében említést tesz az 1902-ben végzett tanítóképzősök 40 éves találkozójáról is, amelyen Bartók Bella szónokolt: „Margit néni, mélyen tisztelt és nagyon szeretett tisztelendő főnöknőnk felejthetetlen alakja is itt áll velem szemben (.), látom sudár, hajthatatlan figuráját, szerzetesi öve fölött összekulcsolt, félig lehúzott fekete kesztyűs kezét, a csillogó szemüveg mögül derűsen ránk tekintő jóságos szemét- lássátok ti is! És hallgassátok, már szól is: ’Kezdhetjük, meine Süsse!’- szól valamelyikőnknek, sohasem felejtjük el jóságos bölcs oktatásait, amelyek átsegítettek bennünket sok nehézségen az életben, szeretettel emlegetjük drága emlékét.96

 

ÖSSZEGZÉS

Stillmungusz Mária Margit pedagógiai működésének virágkora a Debrecenben töltött évei voltak, szerepe a kialakulófélben lévő intézmény életében, fejlődésében meghatározó volt. Elgondolásai, megvalósult tervei egyértelműen rendjének nevelési koncepciója alapján születtek meg – irányt adva az éppen formálódó Svetits Intézetnek, és ez a Debrecenben létesült oktatási intézmény az egyetlen a Magyarországon működő iskolanővéri iskolák közül, amely alapítása, 1896 óta megszakítás nélkül máig működik.

Nem tértünk ki arra, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie Stillmungusz M. Margitnak a hagyományosan református városban megtelepedő, a jelentős kisebbségben lévő római katolikus lakosok gyermekeinek nevelését – oktatását vállaló intézmény vezetőjeként. Az intézmény „kisebbségi létbe szorult” állapota azonban nem bezárkózásra, elzárkózásra ösztönözte a Svetits fejlődésének irányt szabó M. Margitot, épp ellenkezőleg – rendjének hagyományait követve – kitárta az Intézet kapuját a nem római katolikus felekezethez tartozó gyermekek előtt is, miközben távol tartotta magát az „áttérítés” igényétől, hiszen a jelentkező diákokkal szemben – hitbéli téren – egyetlen követelményt támasztott az intézmény vezetése: vegyenek részt saját felekezetük szerinti hitoktatásban, és tartsák be saját vallási előírásaikat, azaz legyenek becsületes, hívő emberekké. Ennek a vallási toleranciának az érvényesítése feltétlenül hatást kellett gyakorolnia a felnőtt korba lépő diákokra, némi „előképzettséget” és tapasztalatot nyújtva nekik arra, hogy hasonló nyitottságra vállalkozzanak majdani felnőtt életükben is.

 

KÉPANYAG, DOKUMENTUMOK

Stillmungusz Mária Margit 1899-ben
(ülő sorban balról a negyedik)

 

Levélrészlet
Stillmungusz M. Margit egykori diákjához, Bartók Bellához írott leveléből

 

1916-ban kiállított, női kereskedelmi szaktanfolyami bizonyítvány
Stillmugusz Mária Margit aláírásával

 

1918-ban kiállított polgári leányiskolai bizonyítvány Stillmungusz Mária Margit – mint osztályfőnök – aláírásával

  

 

 

1915-ben kiállított, elemi népiskolai tanítónői oklevél és részlete
Stillmungusz M. Margit aláírásával

 

Stillmungusz Mária Margit sírja a battonyai temetőben

 

A Stillmungus Mária Margit tiszteletére alapított Alapítvány okiratának címlapja

 

Stillmungusz Mária Margit 1931-ben felavatott, azóta elpusztult emléktáblája

 

A Svetitsról 1902 előtt készült fotó

 

Stillmungus Mária Margit 1899 körül

 

A szerző 2014-ben készült azonos című szakdolgozatának kivonata 

 

Jegyzetek

1 A cikk a Tiszántuli Hirlap 1923. szeptember 16. számában látott napvilágot. Stillmungusz Mária Margit, római katolikus szerzetesnő Debrecenből, a reformáció központjából, más szolgálati helyre történő elhelyezéséről nagyobb terjedelmű tudósításban számolt be a Hírlap, mint a debreceni Déri Múzeum alapkőletételéről, melyről szintén ebben a lapszámban olvashattak az érdeklődők.

2 KONSTITUCIÓ A nővérek kötelességei. 6. fejezet. Oktatás és nevelés. 133.a) pont. 101.

3 KONSTITUCIÓ MAGYARÁZATA 507.

4 A rendi hierarchia és annak irányítása az SSND missziós jellegét szolgálta – már a kezdetektől: „.rendünk bármennyire kiterjedjen is, egy anyának (generálisnak) közös vezetése alatt álljon és.kis településekre is szétágazhasson.” KONSTITUCIÓ MAGYARÁZATA I. Szabály. 504.

5 M. THERESIA VON JESU GERHARDINGER, Boldog Terézia anya, a rend alapítója 1841. május 20-án írt leveléből

6 Tizenegy évvel később, 1883-ban a szegedi rendházban is látogatást tett az uralkodó.

7 M. Abundantia 1858-ban, 28 évesen, az első hat iskolanővér egyikeként érkezett Temesvárra. 1869-ben nevezte ki a rendalapító az összes bánáti nővér elöljárójává. 1900-ban hunyt el.

8 M. Berchmana 1884-ben érkezett Temesvárra, az SSND Magyar Tartományának harmadik tartományfőnöke volt, aki tizenöt éven át irányította a tartomány szerzeteseit. Hivatali ideje alatt a Rend „telephelyeinek” száma 19-ről 34-re emelkedett, a szerzetesek száma megkétszereződött (624 fő). 1918-ban hunyt el.

9 M. Margit születési éve mind battonyai sírkövén, mind a debreceni Svetits Intézetben emlékére állított, az idők során elpusztult emléktáblán tévesen, 1857-ként szerepel.

10 Magyar neve Perjámos, németül Perjamosch, románul Periam. 1920-ig Torontál vármegye egyik járásának központja. Napjainkban Romániához tartozó település. Lakosságának túlnyomó része – a második világháború végéig – német anyanyelvű (sváb) volt.

11 A felnőtt kor elérésének bizonyítéka, hogy – az anyakönyvi bejegyzések szerint – az 1851 szeptemberében született Barbara Stillemunges 19 évesen, 1870-ben kötött házasságot Peter Kilburggal.

12 REISZIG

13 ANSIEDLUNG 3. fejezet

14 Kögl plébános néhány gyermeket „tanulmányi” kirándulásra vitt az Iskolanővérek temesvári iskolájába, ahol foglalkozásokon vettek részt a gyermekek, majd hazatérvén, ők maguk győzték meg a szüleiket a szerzetesek tanítási módszerének nagyszerű és szórakoztató voltáról.

15 1860. október 28-án három szerzetes: M. Gerharda Birnberger, M. Colomana Jasper és M. Elisabeth Stürber érkezett Perjámosra. Közülük csak ketten rendelkeztek tanítói diplomával.

16 Az 1860. szeptember 30-án kelt átadási okiratban olvashatjuk: A 245. számú házat, a hozzátartozó udvart és kertet „szabad elhatározásból a nyilvános oktatás és a női nem vallásos, tudományos nevelése céljából engedi át” a mezőváros a Szegény Iskolanővérek Rendjének. Forrás: okirat másolata. M. Theresia von Jesu magyar vonatkozású levelei 

17 A perjámosi anyakönyvben Elisabeth, a rendi iratokban Elise-ként szerepel a születési neve. Elemi iskolai tanítónőként működött. 1942-ben, a lippai rendházban halt meg.

18 Szintén elemi iskolai tanítóként tevékenykedett. 1929-ben, Gödöllőn hunyt el.

19 Az SSND Szabálya kötelezte a házfőnököket arra, hogy saját közösségükben ún. házi krónikát vezessenek, „melybe minden, a házra vonatkozó, említésre méltó eseményt följegyeznek.” KONSTITUCIÓ MAGYARÁZATA A házfőnöknő. 347. pont. 232.

20 DEBRECENI KRÓNIKA 1896-1939, 12-13.

21 TEMESVÁRI SZERVEZETI SZABÁLYZAT 4.

22 DEBRECZEN-NAGYVÁRADI ÉRTESÍTŐ 1900

23 „Ez iskolai évben tdő főnöknőnk nagymérvű elfoglaltságai miatt már nem tanított, ami nem kis áldozat volt számára.” DEBRECENI KRÓNIKA 62.

24 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1901, 18.

25 Uo. 41.

26 Uo. 41.

27 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1910, 14.

28 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1912, 10.

29 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1914, 12.

30 Nem állnak rendelkezésünkre erre a hat iskolai évre vonatkozó évkönyvek. Egy 1916. június 23-án kiállított női kereskedelmi szaktanfolyami bizonyítvány tanúsága szerint M. Margit az 1915/1916-os tanévben, ebben az iskolatípusban kereskedelmi földrajz a fontosabb áruk ismertetésével nevű tárgyat tanított.

31 Mellau Márton (római katolikus, egyházmegyés pap) 1912 és 1948 között volt tanár, majd igazgató a Svetits Intézetben

32 Vö. MELLAU 44.

33 Uo. 99.

34 SZABÓ 282.

35 Uo. 284.

36 Uo. 284.

37 Jablonczay Lenke valójában másodéves korától ismerte M. Margitot, aki Debrecenbe kerülésekor már 43. életévébe lépett.

38 Római katolikus püspök, a Svetits Intézet első igazgatója

39 SZABÓ 283-284.

40 Jablonczay Lenke – az 1900-1901. iskolai év évkönyvének tanúsága szerint – valóban többször fellépett az ünnepségeken: szavalt, élőképek előadásában vett részt, énekelt.

41 SZABÓ 271-272.

42 Szent Ágostonról van szó. Az SSND ún. ágostonos rend.

43 SZABÓ 288-290.

44 SZABÓ 290-291.

45 Vö. Uo. 293. Szabó Magda regényében arról is beszámol, hogy „Aloysia a negyvenéves találkozón mondja el Jablonczay Lenkének, néha majd a guta ütötte meg, míg tűrnie kellett, hogy hahotázzék.”

46 Vö. Uo. 299.

47 SZABÓ 301-302.

48 SZABÓ 331-332.

49 Vö. Uo. 334.

50 Uo. 335-336.

51 Uo. 336.

52 Uo. 337.

53 Uo. 337.

54 Uo. 348.

55 Uo. 337.

56 Uo. 348.

57 Uo. 349.

58 Uo. 436.

59 Uo.

60 Uo. 454.

61 Uo.

62 Uo.

63 Uo. 455.

64 Uo. 472.

65 Az 1902-ben képesített tanítónők 25 éves találkozójáról a debreceni rendház krónikájának 107. oldalán a következőt olvashatjuk: „Június 29-én.A találkozóra mindössze 8-an jöhettek. Az ünneplés istentisztelettel kezdődött, melyen maguk énekeltek,”

66 Ún. vegyes házasság esetén, házasságkötés előtti ígéret arra vonatkozóan, hogy a házasságra lépő felek (református és katolikus) közül kinek a vallását kövessék majdani gyermekeik.

67 SZABÓ 285-288.

68 Mellau Márton (római katolikus, egyházmegyés pap) 1912-től tanára, 1917 és 1948 között karizmatikus igazgatója a Svetits Intézetnek

69 MELLAU 95.

70 Uo. 96-97.

71 Uo. 96.

72 Uo. 96-97.

73 Uo. 96.

74 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1901, 15.

75 Uo. 14.

76 Vö. SVETITS ÉRTESÍTŐ 1914, 6.

77 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1901, 65.

78 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1912, 27.

79 SVETITS ÉRTESÍTŐ 1914, 17.

80 Vö. Uo. 17.

81 KONGREGÁCIÓS ERTESÍTŐ 1924

82 „A rendes hivatali idő három évig tart, de meghosszabbítható még három évvel. Ezen időn felül egy nővér sem lehet ugyanabban a házban főnöknő.” KONSTITUCIÓ 335. pont. 220.

83 DEBRECENI KRÓNIKA 86.

84 MELLAU 101.

85 DEBRECENI KRÓNIKA 73.

86 Uo. 82.

87 BATTONYAI KRÓNIKA 9.

88 A kir. tanfelügyelő által felterjesztett kérvény gépelt másolatára a kérvényező tisztviselő kézzel írt levelet Stillmungus M. Margitnak, amely a következő megszólítással kezdődik: „Kedves, jó Margit Nővér!” Ebben a levélben arra kéri a battonyai iskola igazgatóját, hogy „Nagyon kérem, drága jó Margit Nővért,.kopogtasson aranyos leveleivel a nagy emberek ajtajánKezeit csókolja készséges és alázatos munkatársa”

89 Olvashatatlan aláírású királyi tanfelügyelő Makón, 1927. február 7-én kelt, a vallás-és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez, a battonyai római katolikus polgári leányiskola érdekében írott kérvényéből

90 A hitelfelvételt bizonyító, 1926. szeptember 24-én kiállított „teherlap” szerint az Iskolanővérek 8%-os kamatra, a Békésmegyei Általános Takarékpénztár Részvénytársaságtól 30.000 K értékű jelzáloggal terhelték meg tulajdonukat.

91 BATTONYAI KRÓNIKA 10.

92 A Csanád-Arad-Torontál vármegye törvényhatósági bizottságának Makón, 1926. évi január hó 11-én tartott évnegyedes rendes közgyűlésének, főjegyző által aláírt jegyzőkönyvéből

93 Bezdán József püspöki helynők, makói apátplébános

94 Stillmungus M. Margit 75 éves korában, a battonyai Krónika szerint a csontjait megtámadó tuberkulózisban hunyt el, halotti anyakönyvi bejegyzése szerint szívbajban, mely aggkori gyengeséggel párosult.

95 DEBRECENI KRÓNIKA 124-126.

96 SZABÓ 282. Bartók Bella köszöntő, emlékező beszédének teljes szövege fennmaradt gépelt formában

 

A tanulmány online megjelentetését támogatta a
NEA-KK-15-SZ-0671 projekten keresztül a