Búcsúgondolatok

Sárga, újonnan kipucolt barokk épület. Óriási kapu, fából. Rézkilincs. Minden nagy és új. Csengetsz, nagy nehezen kinyitják a kaput. Belépsz. Balra portásfülke. Telt, szúrós tekintetű nővér néz rád szigorúan a késés miatt. 23 óra. Az átjárás itt még könnyű feladat ebben az óriási labirintusban, ahova érkeztél. Csak egyenesen, neki a másik ajtónak – és újra a szabadba érsz, de egy teljesen más szabadságba: egy udvar légterébe. Körben millió figyelő ablak, üvegtáblájukon megvillan a hold ezüstje. A langyos szellő beszélteti a tér hatalmas platánfáit. Az éjszaka csendjében meghallod az apróbb neszeket is, amit délutánonként gyerekzsivaj nyom el, és azt, ahogy talpad dobolja lépésenként életed félreismerhetetlen dallamát. S akkor – bár óvatos vagy – meglep egy másik élőlény: a ház örzője, a méteres termetű Alex. Elõször földbe gyökerezel, majd kábultságodból idejében ébreszt félelmed, s meggyorsítod lépteid, hogy te érj elõbb a szürke, poros, a többi közt eltörpülő házikó ajtajához. Húúú…ezt megúsztad.

Szobádban kellemes félhomály és frissen főtt tea illata fogad. Szobatársad nem kérdi, hogy „lehet-e némán téát inni véled…”, tudja. De a némaság is feloldódik a „sárga páragőzben”, s beszéltek. Mindenről, szerelemről, költészetről, zenéről. Filozofálunk. A „Jó éjt!”-eket legyőzi a mondanivaló…sokszor. Hajnalodik. Most már tényleg aludni kéne.

Itt van hát a kiindulópont. Naponként erről a helyről lendülsz bele az életbe, a suliba vagy a randikra, az állomásra vagy a bevásárló körutakra. Ha pedig megérkeztél, ajtókon kopogtatsz, hogy begyűjtsd az embereket, akikkel elköltenéd az ebédedet, vacsorádat. Vagy éppen hogy súlycsökkentésre hívod őket a konditerembe, egy ping-pong partira, vagy egy kocogásra a hátsó pályákon. Néha hamarabb ér véget a fárasztó nap, és levezetésképp megkívánsz egy kis zenét. Kulcs a portáról, és máris tiéd az épület végén a zongoraterem. Észreveszed az ajtókat. Titkos járatokat fedezel fel, átjárást a szomszédos tornaterembe. De most a zene miatt vagy itt. Klampírozol, énekelsz…A szomszéd gondnok bácsi bizonyára nem örül neki. Hát ez van.

Vizsgára kell tanulnod. Tavasz van, tehát nem nagyon megy. Holnap a nagy nap. Föl vagy pörögve. Szobatársad kitalálja, hogy görkorizni kéne, de hol? Eszedbe jut a zongoratermi kalandod a titokzatos ajtókkal: a terv – elkérni a kulcsokat és nem is zongorázni, hanem illegálisan bitorolni a tornaterem használatának jogát…görkorizásra. S csínyünk kedvünkre való volt.

Még emlékszel az éjszakára, mikor ugyanez az őrült páros a télben, a csendben, a hóban halált, akarom mondani túlvilágot - de hogy mindannyian értsétek – angyalkát játszott.

Máskor meg egy pohárka borra voltál hivatalos a harmadik emeletre, vagy egy almára, vagy egy kedvenc dalra…

És a Jóisten is invitált olykor, hogy ketten-hárman gyűljetek össze az ő nevében egy esti hálaadásra. És ott volt a Szentlélek velünk.

Aztán jött a nyári vizsgaidőszak. Bolondos szoba-átrendezések, tanulást imitáló ücsörgések másodotthonod egyik legszebb zugában: a kiskertben, a tavacskánál és annak szökőkútjánál.

Emlékszel, sőt vágyakozva gondolsz a hosszú, piros-fehér kőkockás folyosó visszhangjára.

Szép volt, szép, szép…   

Debrecen, 2006. június                                                                                  Tóth Nóra

                                                                                                                    Magyar-német


 


2007-ben búcsúzó hallgatók

  •  Ez a hely volt a második otthonom 5 teljes évig. 2 szobában laktam, és egy szobatársam volt. Sok-sok lánnyal jóban-rosszban....  Bőven jutott a gyerekzsivajból is, na meg a nevetésből, szenvedésből...De minidig marad egy csodálatos hely, ahová jó visszatérni egy fárasztó egyetemi nap végén.
  •  2003-ban kerültem a koliba, és 3 évig a háromágyas szobában laktam, mivel szobánk létszáma tavaly megfogyatkozott,  így elhagytuk lakóhelyünket, amit rettentően sajnáltunk. Erre az évre pedig megörököltük Nati szobáját. Amúgy a szobatársammal rendszeresen összekevertek minket. Egyébként szerettem ám itt lakni, volt jó néhány jó kis közös program.
  •  Ez a negyedik év, amit ebben a koliban töltök. Az alatt az idő alatt volt két nagyon kedves szobatársam, az utolsó félévben pedig egy saját kis szobám. Az itt megismert emberektől csak kedvességet, jó szavakat, segítséget kaptam. Külön kötődöm a kisházhoz, hiszen végig ott laktam. Az a szoba, amely az utolsó félévben otthonom volt, a gyönyörű kiskertre néz. Képzelt tarisznyámban elsősorban az itt tapasztalt jószándékot, a nyugalmat, a színes programokat, filmeket viszem el innen.
  •  Nem Tóth Nóris röptű kis búcsúzó, de mentségemre legyen 10 perccel 8:00 után tudtam meg, hogy írni kell (az ünnepség 8:00-kor kezdődött-a szerk.) A kisházban laktam, de a nagyházban is sűrűn előfordultam, különösen a konyha, a gépterem és Erdei Judit szobája környékén. Szerettem itt lenni, nagyon szerettem a kisházat, nagyon sok emberrel barátságot kötöttem, elsősorban természetesen a szobatársa(i)mmal.
  • Hideg téli délután jöttem ide először, és jól esett érezni a meleget, ahogy beléptem a koliba. Ez a meleg azóta is megmaradt. /most kicsit túl meleg is :-) /, de szerencsére nem csak fizikai értelemben. Jó volt itt lakni és sok új embert megismerni.
  •  Szerető megértő emberek vettek körül. Lelkileg megélhettem olyan dolgokat, amilyeneket eddig nem (közös lelkigyakorlatok, összejövetel). Barátságokra tehettem szert.  Megnyugvásra, biztonságra találtam (csicsergő madarak, csend, stb.)
  •  Nagyon szépen köszönöm, hogy itt tölthettem az egyetemi éveimet. Életre szóló barátságok kötődtek. A lekigyakorlatok és a közös programok nagyon építő jellegûek voltak. A meghívott vendégek előadásaiból remélem sok hasznos dolgot fogok tudni hasznosítani a mindennapi életben.
  • Felhőtlen boldogságérzet töltött el minden reggel, amikor a focizó fiúk ( férfiak) vad csatakiáltására ébredtem. (az ablakok alatt található a Svetits Tornapályája-a szerk.) Ezt sohasem fogom elfelejteni.  A mosolygós, biztató arcokat sem a vizsga reggelén; majd vizsga utána a kíváncsi arcokat...   A konyhai beszélgetéseket-ahelyett, hogy fontosabb ügyeinket intéztük volna....   A barátokat, akik remélhetőleg majd évek múltán is a barátaim lesznek.   A szeretetet, amit adhattam és kaptam. Köszönöm.