Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium


Kollégiumunkat a Boldogasszony Iskolanővérek (akkori nevükön Miasszonyunkról nevezett Szegény iskolanővérek) alapították 1996-ban. 2006-ban szakkollégiummá alakultunk és felvettük a feminine studies szakirányt.

A szakkollégiumnak alapításától fogva kitűzött célja annak elősegítése, hogy azoknak a keresztény értelmiségi nőknek a kibontakozásához segítséget adjon, akik személyes és szakmai életükben hitelesen, igényesen, emberi tisztességgel, elkötelezetten kívánják szolgálni kisebb közösségüket, a társadalmat és egyházukat. Ennek feltétele, hogy a szakkollégium hallgatói főiskolai/egyetemi éveik alatt szakmai tanulmányi feladataik mellett személyes fejlődésüknek is tudatos munkásai legyenek: a közösségi élet, a szociális érzékenység és a spirituális/pszichológiai érlelődés irányába haladjanak.

A szakkollégium ezt szakkollégiumi programjaival és ökumenikus keresztény közösségi életforma kereteinek megteremtésével segíti elő és ezt a célt szolgálja saját fejlesztésű tanulmányi programja is.

A Szakkollégium Magyarországon és a Kárpát-medencében az egyetlen, keresztény (ökumenikus) elkötelezettségű magyar, a női szemléletet (feminine studies) érvényesítő értelmiségi és tudományos területen működő spirituális-szellemi-közösségi műhely, amely különböző szakterületen tanuló egyetemi/ főiskolai hallgatókat fog össze. A szakkollégium hallgatói a tanulmányi rendet önként vállalják, amikor a szakkollégiumba felvételiznek és felvételt nyernek.